Digitális munkarend – Általános tájékoztatás

Kedves Szülők!

Mivel a digitális távoktatás nem egy egyszerű folyamat, ami egyik napról a másikra beindítható (eszközt és azok használatban való jártasságot feltételez, amit általában több órás tanfolyamokon sajátítanak el a felhasználók), a nyugalom megtartása, és a tisztán látás végett az alábbiakat érdemes figyelembe venni:

  • jelen állás szerin 54 tanítási nap van hátra a 180-ból, ez a tanítási napok 30%-a. Így az aktív tanév és a tananyag 70%-án túl vagyunk
  • a hátralévő anyagrészek a tankönyvek és munkafüzetek, illetve az oktatást segítő digitális anyagokkal tanári irányítás mellett legalább a minimum szinten megtanulhatók. Amint az iskolában is visszatér minden a régi kerékvágásba, a kimaradt részeket át tudjuk ismételni, végső esetben akár a következő tanév első heteiben.
  • akik a most távoktatással feldogozott anyagrészeket nem minimum szinten akarják tanulni (pl. tovább tanulók), azok egyrészt a tankönyvekből a nem vastag betűkkel szedett részeket is megtanulhatják, másrészt a következő tanévben a tehetséggondozó foglalkozásokon fel tudnak készülni az adott kihívásra (felvételi előkészítő, korrepetálás, szakkör…)
  • a nyolcadikosok továbbtanulása már rendben van, a felvételik eredményét várjuk (a módosításról a nyolcadikos szülőket a Krétán keresztül megkeressük)
  • fontos, hogy egy feladat megoldásánál nem elsősorban a konkrét végeredmény a lényeges, hanem az odáig vezető út, és ennek az útnak a kitaposásában (pl. gondolkodtatás, lényeglátás képessége, problémamegoldás…) a Szülők is egyszerű kérdésekkel, rávilágítással, hétköznapi példákkal segíteni tudnak.
  • a gyerekek képességeinek fejlesztésére kitűnő eszköz a közös játék, ami nem feltétlenül célzott fejlesztő játékokkal, hanem egyszerű, gyerekkorunkból ismert társasjátékokkal is megvalósítható. A közös játék öröme a gyereknek mentális fejlődést jelent, a szülőnek pedig feltöltődés lehet a nehéz napokban.

 

Több lehetőséget áttekintve a – mind a szülők, gyerekek és tanárok számára – legáttekinthetőbb és egyben a legegyszerűbb módszert, a KRÉTA rendszerben a tanórához rendelhető Házi feladat funkciót választottuk, amely a KRÉTA PC-s és mobil felületén egyaránt elérhető: lásd technikai segítség.

A pedagógusok belátásuk szerinti időszakokra bontva a tantárgyakhoz rögzítik az otthon feldolgozandó anyagokat, segítő magyarázattal ellátva. A leírást kiegészítheti az ajánlott webes feladatok linkje (hivatkozása).

A több fórumon megjelent oktatást segítő weboldalak is (melyeket honlapunkon közzéteszünk és rendszeresen frissítünk) a feldolgozást segítik. Természetesen ez önállóan is kipróbálható, használható, de a pedagógus konkrét webes feladatokat csatolhat a feldolgozáshoz.

A feldolgozás során felmerülő kérdésekre a már eddig kialakult elektronikus csatornák mellett (e-mail, Facebook csoport…) a KRÉTA Üzenetek funkciója is használható a kétirányú kommunikációra (pedagógus-szülő, szülő-pedagógus, pedagógus-tanuló, tanuló-pedagógus viszonylatokban).

Fontos tudatni a gyerekekben, hogy a jelenlegi időszak nem szünet, hanem a tanulás egy másik formája. Most különösen nagy szükség van a szorgalomra. Célszerű valamilyen jól működő otthoni rendszert kialakítani, hogy közös erővel a lehető legtöbbet kihozzunk ebből az oktatási formából.

Kérjük, figyeljenek oda, hogy a számítógépes munkavégzés közben a gyerekek (persze ez mindannyiunknak ajánlott) tartsanak pihenőt, mozogjanak, végezzenek egyszerű átmozgató gyakorlatokat. Ezzel kapcsolatban a testnevelő tanáraink hamarosan javaslatot tesznek, melyet honlapunkon közzéteszünk.

Tovább a Technikai segítséghez…